Skip to main content
2019. február 28

Február 19-én a Cseppkő Gyermekotthoni Központ mintegy harminc lakója látogatott el a Millenáris Parkban található Nemzeti Táncszínház vadonatúj épületébe, ahol aznap délután a svájci koreográfus és rendező, Philippe Saire lausanne-i székhelyű tánctársulata mutatta be Hocus Pocus című darabját a magyar közönségnek.

A 45 perces zenés produkció már az első pillanatokban lenyűgözte a gyerekeket, hiszen egy - az átlagostól merőben eltérő - erős és kifejező képeket felvonultató műsort láthattak. A két táncos közötti testvéri kapcsolat kialakulására fókuszáló előadásban az egyedi színpadtervnek köszönhetően a szereplők képesek voltak egyik pillanatról a másikra eltűnni, majd újra előbukkanni. Mindez nagy hatást gyakorolt a nézőtéren helyet foglalókra, köztük a cseppkős gyerekekre, akik a hazafelé vezető úton is végig a látottakról beszélgettek egymással.

A program a NENESZ egyesület és a Nemzeti Táncszínház közreműködésével valósult meg.