Skip to main content
2020. november 02

Intézményvezetői pályázat bizottsági munkájában vettünk részt

A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat intézményvezetői állásának betöltésére kiírt pályázati eljárás eseti bizottságának munkájában vett részt a NENESZ egyesület elnökségét képviselve Mihály Orsolya alapító tag.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér megyei Kirendeltségén a pályázati meghallgatás során a Kirendeltség igazgatója Mátrahalmi Tibor, két munkatársa, a Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámügyi Osztályának vezetője, a Főigazgatóság gyermekvédelmi referense, mint a bizottság tagjai, egyöntetűen Orsolyát kérték fel levezető elnöknek, amely felkérés megtiszteltetés a NENESZ egyesület számára. A pályázati eljárás során két pályázó szakmai anyaga felelt meg a kiírásban foglaltaknak.

A meghallgatást követően a bizottság javaslatot tett az intézményvezetői
állás betöltésére alkalmas személyre. A jelenlévők megítélése szerint, a komoly szakmai átalakítások előtt álló intézmény esetében a jelölt szakmai irányításával gördülékenyen és zökkenőmentesen tudná segíteni a fenntartót a módosítások végrehajtásában.
Köszönet a felkérésért, elismerés a szakmai munkában való részvételért.