MTK Budapest – DVSC mérkőzés

 

Az MTK Budapest csapata a DVSC együttesét fogadja.

A NENESZ egyesület, az MTK Budapest labdarúgó klub vezetősége, szakmai stábja és játékosai szeretettel invitálnak a 2021-2022-es bajnoki évad soron következő  hazai mérkőzésére, 2021. október 30. (szombat) 17.00 órai kezdettel az Új Hidegkuti Nándor Stadionba.
Kapunyitás: 15:00 óra

Eddig 89 alkalommal találkozott egymással a két csapat az élvonalban, és a történelem az MTK mellett szól: a mérkőzések közel fele (41) kék-fehér sikerrel zárult – emellett 30 debreceni győzelem, valamint 18 döntetlen a mérleg.
Három év után találkozik egymással a két együttes az élvonalban az Új Hidegkuti Nándor Stadionban: a két csapat utolsó párharcát az MTK pályaválasztása mellett a DVSC nyerte, még 2018 decemberében – megszakítva egy hosszabb sorozatot, hiszen az MTK Budapest ezt megelőzően 2010 tavasza óta nem kapott ki hazai pályán a Lokitól. A legjobb debreceni időszak vendégként az 1998 májusa és 2001 májusa közötti volt, amikor is öt meccs során csak egyszer szenvedett vereséget a DVSC.
Ezt követően viszont az MTK-nak volt egy négyes hazai győzelmi sorozata 2001 és 2003 között, ugyanez megismétlődött 2013 és 2016 között. A párharc általában az MTK sikerességét hozta: a kék-fehérek pályaválasztása mellett lejátszott 42 bajnokiból 25-öt nyert meg a budapesti klub.

A programra csoportosan vagy egyénileg is lehet jelentkezni, amelyre a nevelőket, pedagógusokat is szeretettel várjuk.
A mérkőzésre a térítésmentes jegyigényeket 2021. október 27. (szerda) 14 óráig várjuk a nenesz@nenesz.hu címre az alábbi adatok megadásával:

Név:
Intézmény:
Igényelt jegyek száma:
Kapcsolattartó:
Mobil:
E-mail:

A belépőjegyeket ezután e-mailben fogjuk  megküldeni, e-ticket formájában.
A jegyeket nyomtatva szükséges a belépéskor bemutatni, valamint felnőtteknek szükséges a VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY vagy EESZT applikáció, valamint fényképes személyazonosság igazolására alkalmas okirat!

Szeretettel várunk Benneteket!

https://www.google.com/maps/place/P%C3%A9cel,+2119/@47.4772383,19.3693451,13z/data=!4m13!1m7!3m6!1s0x4741b89a0ea51759:0x400c4290c1e1c30!2zUMOpY2VsLCAyMTE5!3b1!8m2!3d47.4908971!4d19.337941!3m4!1s0x4741b89a0ea51759:0x400c4290c1e1c30!8m2!3d47.4908971!4d19.337941