Skip to main content

MTK Budapest – Budafoki MTE

2022.08.21. 19.00

Merkantil Bank Liga 5. forduló

A NENESZ egyesület, az MTK Budapest labdarúgó klub vezetősége, szakmai stábja és játékosai szeretettel invitálnak 2022-2023-as bajnoki évad következő hazai mérkőzésére, 2022. augusztus 21. (vasárnap) 19.00 órai kezdettel az Új Hidegkuti Nándor Stadionba.
Kapunyitás: 17:00 óra

Az MTK harmadik ellenfele a hazai pályán a Budafoki MTE csapata lesz a labdarúgó NB II-ben.

A két együttes egymás elleni vetélkedése már az 1945/1946-os szezonban megkezdődött, igaz, azóta összesen csak kilenc alkalommal találkozott egymással a két klub.
Az első osztályban az 1940-es évek közepén két összecsapást vívtak a gárdák, hazai pályán 5000 néző előtt 5-1-re sikerült győznünk, míg idegenben 3-3-as döntetlen született. Az élvonalban azóta jobban ment a Budafoknak: két döntetlen mellett egy alkalommal ők nyertek (a győzelmüket az Új Hidegkuti Nándor Stadionban aratták).
Az NB II-ben viszont eddig mind az öt alkalommal győztesen hagytuk el a pályát, összesen 17 gólt szerezve és mindössze ötöt kapva. Legutóbb a másodosztályban hazai környezetben 2019 őszén léptünk pályára a Budafok ellen, akkor 2-1-re nyertünk. A mérkőzésen Somodi Bence, Varju Benedek, Nagy Zsombor, Mezei Szabolcs és Palincsár Martin is pályára lépett a jelenlegi keretünkből.

A mérkőzés ingyenesen megtekinthető, előzetes regisztrációt nem igényel!
A belépőjegyeket a kapuknál fogjátok megkapni az MTK biztonsági szolgálat munkatársaitól!

Szeretettel várunk Benneteket!
A programlehetőségért köszönet az MTK Budapest labdarúgó klub vezetőségének!