Különlegesen készültünk az idei NENESZ Kiskarácsonyra a József Attila Színházzal.

 

Hálás köszönet a NENESZ PAKK és PAKK Jegyek gyűjtésében hiszen partnereink, támogatóink segítségével közle 300 ajándék csalt mosolyt a gyermekek arcára:)

Karácsonyig minden ajándék célba ért, egy részük még vasárnap a NENESZ Kiskarácsonyán kiosztásra került, a többit budapesti, Fejér megyei, Pest megyei gyermekotthonok és nevelőszülői családok kapták.

 

 nenesz pakk felhivas

 
 A VI. NENESZ Kiskarácsony rendezvény idén kicsit más volt mint a többi, hiszen minket sem kímélt a járványhelyzet, megrendezzük, ne rendezzük, végül a színházzal közösen úgy döntöttünk, felejthetetlen élményt szeretnénk a gyerekeknek. És jól döntöttünk:)

A József Attila Színház színészei karácsonyi útravaló idézetekkel fűszerezték meg a karácsonyi koncertet, így igazán ráhangoltak kicsiket és nagyokat az ünnep várására. A műsor karácsonyi énekes táncházzal folytatódott.
Hogy a vidám hangulat a rendezvény ideje alatt mindig biztosított legyen Muki bohóc szórakoztatta a gyerekeket, akik mindeközben kézműves foglalkozáson még elkészíthették utolsó karácsonyi díszeiket is saját karácsonyfájukra. 

A színházzal közösen szervezett gyűjtéssel, valamint támogatóinknak, partnereinknek és segítőinknek köszönhetően minden gyermek hozzá illő ajándékkal távozhatott.

nenesz karacsony 2021

Nézzétek meg kisfilmünket, ízelítőül a rendezvény hangulatát idézve:)
 
Áldott szép karácsonyt kívánunk!