Skip to main content

2021.08.01-06.

Az építőipari és közlekedési ágazatot érintően Kiskőrösön tartotta a NENESZ az Emberi Bánásmódot a Gyermekeknek Alapítvánnyal közösen Pályaorientációs táborát az Úttörténeti Múzeumban.

Célkéntként fogalmazódott meg, hogy a különböző gyermekotthonokban élő gyermekekkel a hét során megismertessék a közutas szakmát, hozzák kicsit közelebb hozzájuk azokat a tevékenységeket, munkafolyamatokat, melyek nap-mint nap zajlanak az utakon.

Volt úthengervezetés, útépítés, jelmezes beöltözés, az útépítés boszorkánykonyhájában pedig izgalmas kísérletek vártak rájuk. Ellátogattak a mérnökségre is, ahol megismerkedtek azokkal a munkafolyamatokkal, melyek közutas napi teendők szerves részei.

A gyerekek nagyon kíváncsiak voltak mivel még sosem voltak olyan táborban, ahol jurtában aludhattak, igazi nomád körülmények között. Az esték is izgalmasak voltak, elemlámpával közlekedtek a sötétedés beálltával. A hivatalos pályaorientációs programokat követen a jurta táborhoz hűen különböző kézműves foglalkozásokkal, íjászkodással, lovaglással, métázással, kísérletezéssel, csillag-lessel, tábortűzes szalonnasütéssel töltötték idejüket.

Az izgalmas szabadidős programok mellett a gyerekek megismerték a „Közutas szakma” rejtelmeit, utak, hidak építésének folyamatát, különböző korokig visszamenőleg. A technikai fejlődést leginkább a füstjelektől a morzejeleken át a ma is használatos GPS-ig megismerésében is megfigyelhették. Megismerkedhettek a mérnökök, útellenőrök munkájával.  A hét során a programok  levezénylésében, segítségünkre volt a múzeum vezetése és múzeumpedagógusai, akik egyedi programokkal vezették be a 8-14 éves gyerekeket az útépítés és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek világába, valamint a Magyar Közút mérnökségeinek kollégái izgalmas történetekkel szórakoztatták a gyerekeket. Izgalmas időutazás keretében a gyerekek megismerkedtek a közlekedés történetével, majd az útépítés korszakait megjelenítve jelmezekben és a Múzeum korhű díszleteivel színesítve saját alkotású színdarab formájában mutatták be az akkori világot.

A fizika és kémia játékos formában jelent meg, hiszen az útépítés boszorkánykonyhájában érdekes kísérleteket végezhettek, valamint a szállást adó jurtatábornál kültéri kísérletekkel kápráztatták el magukat szakember pedagógusok irányításával. A sok gyermektől és fiataltól távol álló terület megelevenedett és érthetővé vált számukra. A tábor ideje alatt az utakhoz, útépítéshez kapcsolódóan megtudták hogyan néz ki egy mérnökségi telephely, miért van sok település 30 km-nyire egymástól, hogyan és miként kapcsolódik McAdam és Széchenyi az utakhoz és hidakhoz.

Megismerkedtek a kommunikáció történetével a füstjelektől a GPS-ig, és hogy mi alapján áll össze egy Útinform hír, amelyet maguk meg is alkottak és kamera előtt útinformos háttérrel felolvastak, majd nagy kacagások mellett visszanéztek.

A táborról a Kiskőrösi Televízió tudósított, amely riport megtekinthető az alábbi linken:
Pályaorientációs tábor volt az Úttörténeti Múzeumban - YouTube.

Köszönjük a támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-nek. 

palyaori1

palyaori2

palyaori3