Skip to main content

Csodás helyszínen került megrendezésre 2016. szeptember 17-én Sikondán a „Kicsi séfek nagy versenye”. A házigazda Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazán barátságos versenyt hozott létre a FICE- a Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetségének Magyarországi Egyesülete támogatásával. A rendezvény további támogatói a NENESZ - Nevelőközösségek Nemzetközi Szövetsége a Magyar Gyermekekért, illetve Bogdán László Cserdi polgármestere.

A zsűri elnöke a híres séf Teleky Zoltán volt, aki nem csak a versenyműveket értékelte, hanem inspirálóan beszélgetett a résztvevőkkel.

A verseny fő témája a LECSÓ volt, így a zsűri 23 csapat hagyományostól kezdve a legkreatívabb lecsókölteményig kóstolhatott. A szakmai zsűri mellett egy gyermekvédelmi szakemberekből álló zsűri is pontozott. Nehezen hozták meg a döntésüket, mert minden egyes csapatnak meg volt a maga fortélya, receptje, két egyforma ízzel nem találkoztak.

Végül minden csapat díjazva lett, mindenki a maga egyediségért. A főzőverseny mellett sor került kötetlen szakmai beszélgetésekre, sportolásra, kézműves foglalkozásokra, játékokra és íz kóstoló versenyre. A programot a budapesti Tökmag színkör nemzetközi díjas előadása zárta.

Szöveg: Zalay Dorottya Fotó: Tömör Balázs