A Nevelőközösségek Nemzetközi Szövetsége a Magyar Gyermekekért egyesület pártoló tagsági felvétele folyamatos, amelyről az Elnökség dönt a kérelem beérkezését követően.
A NENESZ egyesület célkitűzése között szerepel a család nélkül élő gyermekek támogatása és tehetséggondozása. Ebben kiemelkedő szerepet kap, hogy minél több olyan kulturális, sport, szabadidős rendezvény valósuljon meg, amely valós és hagyományos értékeket hordoz a gyermekek számára.
A NENESZ évek óta együttműködik az állami és civil szféra szereplőivel, mindemellett a gyermekek jogaiért száll síkra nemzeti, faji vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül.
Fentiek megvalósítása komoly kihívás, társadalmi felelősségvállalás, ehhez pedig hasonlóan gondolkodó tagok, partnerek, támogatók együttműködése szükséges a tervezett programok és a közös célok megvalósítása érdekében.
Amennyiben elkötelezettséget érzel magadban a közös munkára, vagy szeretnél aktív, illetve passzív résztvevője lenni programjainknak, várjuk jelentkezésedet!
Tagfelvételi kérelmedet, vagy az alábbi Belépési nyilatkozatot, kérjük küldd el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, amelyhez megköszönjük ha csatolsz rövid motivációs levelet!
Belépési nyilatkozat
Szeretettel várunk pártoló tagjaink között!