Skip to main content

A VÍZ Világnapja

2023.03.22.

A Víz Világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára, és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. 

 A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és először egy évvel később, 1993-ban tartották.
Az idei Víz Világnap arra hívja fel a figyelmet, hogy a vizeinket és környezetünket fenyegető válság megoldása a jó irányba tett lépések felgyorsításában rejlik. Mindannyian függünk a víztől, ezért mindenkinek van tennivalója ebben a kritikus időszakban.
Igen, Neked is!
Neked, a családodnak, az iskolatársaidnak, kisebb-nagyobb közösségeknek is felelőssége, hogy mindennapi vízhasználati szokásaink megváltozzanak, takarékosan bánjunk a vízzel. Vállalásaid bekerülhetnek a Vízügyi Cselekvési Tervbe, amelyet az ENSZ 2023-as konferenciájához indítanak el. Közel 50 éve nem volt ilyen esemény.
Ilyen pillanat - hogy a világ közös erővel fogjon össze vizeink megmentéséért - csak egyszer adódik egy generáció életében.
Te is vegyél részt benne! Tedd meg, amit csak tudsz!
A vállalásaidat Itt megteheted! (angol nyelven, legörgetve a lap aljára: CHOOSE YOUR ACTIONS)

TUDTAD?
Az előirányzott nemzetközi cselekvési terv, mely figyelembe veszi a fenntarthatósági szempontokat, jelenleg a 6. szakasznál tart. A cél a vízhez történő egyenlő esélyű hozzáférés és a fenntartható vízgazdálkodás biztosítása mindenki számára 2030-ig.

viz világnap teljescikk

További programok