Hosszú várakozás után február 15-én megnyitotta kapuit Budapest egyedülálló, új kulturális színtere: a Nemzeti Táncszínház, mely a Millenáris Parkban kapott helyet. A legmodernebb színháztechnikával felszerelt, különleges építészeti megoldásokat felvonultató épületben két színházterem és kamaraterem várja a tánc szerelmeseit, emellett próbatermek segítik a professzionális táncosok felkészülését.
2019 tavaszán a Nemzeti Táncszínház új épületében, elindul új, három lépcsős programuk is, amelyre középiskolás osztályok jelentkezését várjuk!
A Nemzeti Táncszínház a program első előadására három középiskolai osztályt vagy csoportot, közösséget szeretne meghívni, akik az előadás előtt egy előadásra felkészítő foglalkozáson, az előadást követően pedig egy feldolgozó foglalkozáson vehetnek részt.
A program első előadásának időpontja:
- április 16. kedd, 19.00 óra
Első előadás:
Góbi Rita/Szegő Dávid/Pavla Beranová: REPTÉBEN-mikromozgások kinagyítva
Helyszín: Nemzeti Táncszínház – Kisterem
Millenáris Park, Budapest, 1024 Kis Rókus utca 16-20.
Jegyár: 1500Ft/fő (ez magában foglalja az előadást és a két foglalkozást)
Pedagógus kísérőknek ingyenes.
Jelentkezési határidő: 2019. március 22.
Jelentkezés, bővebb információ:
Szeretettel várjuk iskolájuk jelentkezését, az együttműködést és a közös élményeket!